Tankcsapda - California Über Alles (Mindenki vár valamit - 2006)

1. Hajnalban a város rohadt szemét sáros
De én leszarom mert engem már ott vár a gép
Hosszú az út a cél Hollywood
Induljunk hát el mer' én már úgy mennék
A stewardess szőke a pilótafülke
Tele van gombokkal én meg ablakhoz nyomott homlokkal...

2. Másnap a reggelit a motelben egy senorita
Mosolyogva kínálta és tudtam hogy az nem is vita
Hogy ez egy jó buli lesz ő erre azt mondta yes
Bienvenidos en Los Angeles
Mindenki álma a napfény, a pálma, a tengerpart
Én meg a lakótelepen egy liftben állva dúdolom ezt a dalt:

R.: Az angyali városból már elköltöztek rég az angyalok
A többiek meg a zajban nem hallják az égi dallamot
Pedig ott van halkan minden lélek húrján szól
Hogy új vég kell és új kezdet új Megváltó és új jászol

3. Hajnalban a város most is ugyanolyan sáros
És egyszer majd vége lesz
De addig az álomgyár mindenkit hülyére vesz
California Über Alles!

4. Santa Monica a déli krónika
Jackson-perek drognepperek
Ha fizetni bírsz tied a Beverly Hills
Baby hasta la vista itt mindenki jó statiszta

Nem tudom, hogy vajon Laciék saját tapasztalatai szolgáltak-e a dalszöveg alapjául, de mindenesetre első kézből származó információim alapján minden sor a valóságot tükrözi.

Mai első célpontunk az autó leadó hely az LAX Airport közvetlen közelében. Az amerikaiak nem bíznak semmit a véletlenre és a reptérrel együtt az autó leadást is kiplakátolják már kilométerekkel korábban. Tíz különböző kölcsönzőnek van itt bázisa, ezek is kitáblázva is mind már jó előre, nehogy véletlenül rossz helyen kanyarodj le. A leadás simán ment, az ember megnézte nem tettünk-e kárt a kocsiban, mindenféle papír nélkül elhitte, hogy én vagyok én és adott egy nyugtát cserébe hogy leadtam az autót. A cég shuttle busza elhozott minket a reptér megfelelő termináljához, kinyomtattuk a beszállókártyákat és beálltunk csomagleadó sorba. A mérlegelésnél kiderült, hogy 50 font lehet a feladandó bőrönd, az enyém 55-öt nyomott így 75 USD a fizetendő összeg. Jó magyar módszer szerint a fizetés helyett okosítunk: lemértük Éviét is, ami 45 font –> félreálltunk és kimatekoztuk az 50-50 fontot. A csomag innen már a saját útját járja, mi pedig a testüreg motozás után végignéztük a Duty Free-t, ami kisebb és bóvlibb, mint Budapesten.
A wifi korlátozott elérhetősége miatt offline irogatok itten mialatt várunk a beszállásra és dolgozik bennünk a jó mekis kaja. A következő megálló Minneapolis, a feszállás után 4 órával.

Utolsó teljes Los Angeles-i napunk célpontja a Universal Studio szórakoztató ipari városrész. Szerényen Universal City a hely neve, ahol az egész komplexum található, saját bank, saját tűzoltóság, több mint harminc stúdió épület és persze a vidámpark. Ez maga a Hollywood-i álom, már csak azért is mert itt semmi sem igazi. Elvittek egy körre megmutatni a stúdiók területét, ez nagyjából egy óra egy kisbuszon, közben a néni mondja az érdekességeket. Melyik stúdió épületben mit forgattak/forgatnak éppen, melyik épített helyszín melyik filmből lehet ismerős – láttuk a Vissza a jővőbe óratornyot, amelyikbe belecsap a villám, western filmekből ismerős utcaképeket. Új helyszín a Peter Jackson féle pár évvel ezelőtt vetített King Kong Skull Island-je, erre csináltak is egy attrakciót (King Kong 3D). Behajtottuk a busszal egy alagútba és megkaptunk az utasítást, hogy vegyük fel a 3D szemüvegeket. "Welcome to Skull Island" – mondta be a megafonba tölcsérhang, a lámpák leoltódtak és körülöttük megelevenedett a vetített tér. Dinoszauruszok csapkodták a buszt minden oldalról, egy T-rex leharapta a hátsó kocsikat, de szerencsére megjelent a nagy majom és felvette velük a harcot. Sajnos nem érkezett időben, és az egyik dinó már lerántott minket egy szakadékba, de nem zuhatunk sokat a hatamas liánok megfogtak. Pár másodpercig bírta csak a minket tartó növény és pont mielőtt leszakadtunk volna King Kong elkaptott és letette a járgányt a szakadék aljára, ráugrott a tetejére majd önnön mellét veregetve továbbugrált. A vetítésnek vége lett, mi pedig elhagytuk Skull Island-et az alagút végén pislákoló fény felé araszolva.
Az egyik részen a mellettünk fekvő kis utcát árasztotta el a lavina, aztán a Múmia barlangjában Woopi Goldberg-et ették még a szkarabeuszok. Balról beköszönt Little Europe (már ahogy itt amerikában azt elképzelik egy toszkán falunak), jobbról pedig a Cápa ette meg az óvatlan búvárt a kisvárosi halastóban. Áthaladtunk a Született feleségek főutcáján és a Világok harcában lévő légikatasztrófa helyszínén – ez utóbbi Halloweenkor bejárható lesz gyalogszerrel. A néni elmondta még, hogy itt minden épület csak váz, belülről üresek, a külseje pedig könnyen-gyorsan variálható a többszöri felhasználhatóság miatt.
Beültünk a Jurassic Park ride-ra, itt egy csónak/hullámvasút kocsi visz végig a parkon. A bejáratnál még békésen rágcsálja a leveleket a hosszúnyakú dínó, beljebb pedig már elszabadultak a ragadozók. Nyugodt, lassú tempóban csorog végig a csónak az arcba vizet spriccelős lények mellett, egy-két emelkedő majd a zárásként egy 3 méteres szabadesés a hajóval. A fenekünk elemelkedett az ülésről, úgyhogy megvolt az adrenalinsokk. Még remegő térdekkel átporoszkátunk a Revenge of the Mummy hullámvasútra. Lassan bevezetnek a kincseskanrába, aztán elszabadul a múmia, felgyorsul a kocsi és egyik rántásból a másikba esel miközben rádfeszül a biztonsági vas. A teljesen sötét járatok között fel-fel villan a gonosz múmia és jól ránkijeszt – ebből viszonylag keveset látni, miközben az az érzésed, hogy az életedért küzdesz. Én vigyorogtam és sikítottam, Évi mellettem végig csukott szemmel meghajlította az öntöttvas kapaszodót és szilánkosra törte az ujjaimat. A zárókép után után pedig elindultunk hátrafelé, vissza az út feléig, aztán vége lett. Ezután több hullámvasútra nem ültünk fel. :)
Megnéztük a Terminator 2 3D vetítést, a Waterworld élő show-t, és a Special Effects előadást. Fotózkodtunk a Shrek szamárral és a nyuszis zenekarral. Bementem a House of Horrors-ba, ez jó volt, bár rá tett az élményre az előttem haladó távolkeletiek halálsikolya. A Simpsons-ra egész nap nagy volt a sor, úgyhogy oda nem jutottunk be. A 10:00-ás nyitáskor érkeztünk és 17:30kor hagytuk el a területet, szóval ez tényleg egy egész napos program, ha az ember mindent látni akar.
Elkocsikáztunk Bel-Air felé, ez az a környék ahol az igazán pénzesek és/vagy sztárok laknak. Átláthatatlan sövények és kerítések, szép kilátás a hegyoldalra, biztonsági szolgálat mindenhol. Véletlenül ráhajtottunk a Rodeo Drive-ra (ahol Julia Roberts felvásárolja az utcát a Micsoda Nő-ben), az egyetlen utca ami ki volt világítva rendesen, persze ez sem a közvilágítás hanem a kirakatok fényei miatt. Utolsó vacsoraként ettük egy tésztát, megittuk az összes sört ami még maradt a hűtőben és teletömtük a bőröndöket a jóságokkal.

(katt a képre a többiért)

Sok a dolog mára, így korán indulunk a reggeli után. Első állomás Venice Beach. Végigsétáltunk előre, majd visszafelé: Muscle Beach-en ketten edzettek éppen, pár ember pedig a szörföt erőltette. Megtaláltunk a csatornás részt, amit az útikönyv nem emel ki külön, pedig ez a leglátványosabb része ennek városrésznek, és mindez csak pár utcányira a óceántól. Mesterségesen kialakított laguna, minden telekhez tartozik egy vízi és egy szárazföldi bejárat, minden csendes, csak az egyik háznál tűnt fel pár spanyol ajkú vendégmunkás kertrendező és egy tisztaságügyi manager hölgy. A kocsihoz visszafelé sétálva útba ejtettünk egy svéd lakberendézi boltot ahonnan Évi nagyjától minden második portékát el tudott volna hozni haza. Santa Monica-n elidőztünk szintén egy órát, kimentünk a molóra és lógtunk a szeren. Kajáldát kerestünk, de nem volt nekünk tetsző -> vissza a kocsihoz és tűz tovább. Elautóztunk a UCLA campus mellett és láttunk a gazdag emberek házait Beverly Hills-ben. AHollywood felirat alját kívántuk elérni, de mivel kétszer is rossz irányba vitt minket a gps így csak messziről láttunk, helyette viszont megtaláltuk a planetáriumot a szomszédos magaslaton. Végképp kiábrádulva a Hollywood feliratból a Walk of Fame-en próbáltunk vigasztalódni a sztárok csillagaival - ezt több kilométer sétát jelentett. Az Oscar díj átadás helyszíne a Kodak Theater sokkal nagyobbnak tűnik a tvben, mint élőben és a csillagos út sem annyira fényes, mint a filmeken.

(katt a képre a többiért)

Annyiban változott az (amerikai) kontinentális reggeli, hogy ezúttal nem becsomagolva, hanem kibontva egy műanyag tároló mögül pislogtak ránk a különböző aromás-édes cukrosságok, mellé vizezett narancslé és 2 decis eszpresszó tejporral. Jessz. Egy idő után már megtanul az ember lelkesedni ezekért a sz@rokért is, bár lehet hogy ez csak szánalom... Irány a parti út, megálltunk még vásárolni, emiatt este 6 körül értünk az Angyalok városába. Mivel az útikönyvek az utolsó utáni pillanatban érkeztek meg így nem tudtunk már módosítani az előre legfoglalt szálláshelyünkön. Downtown közelében lakunk a Sunset Boulevard-tól nem messze. Kocsink szerencsére van, különben végünk lenne. Az útikönyv szerint a tömegközlekekés nem megbízható, gondolom ez is az egyik ok, hogy mindenki kocsival jár mindenhova, A másik a hatlamas távolságok, egy-egy városrész között 10-15-20 kilométert is autózunk. Elkocsikáztunk a Downtown városrészbe, már vége volt a fizetős parkolásnak, így leparkoltunk a Walt Disney Music Hall tövében és innen sétálgattunk elfelé. A legfurcsább, az volt hogy este 8 óra körül rajtunk kívül mindössze egy másik turista csoporttal találkoztunk az utcán. Olyan érzés volt, mint amikor Leo és Marion kettesben sétálgatnak a toronyházak között az Inception-ben.

(katt a képre a többiért)

Hétfő reggel elhagytuk San Francisco-t. A fel nem foghatóan kontinentális reggeli után lecuccoltunk a kocsiba. Telepakoluk a csomagtartót, bekészítettük a pure H2O-t from the tap és egy kis amerikai szennyet, hogy az majd szükség esetén felráz az úton (Dr Pepper), kikapcsoltunk a GPS autópálya funkcióját mert mi az 1-es úton szeretnénk utazni Los Angelesbe. Az út szinte végig követi a kontinens partvonalát – "Az álmok útja" , ahogy az utazási irodában fogalmazott a hölgy – nagyjából egyezer kilométeren keresztül, és több mint 12 óra a gugli szerint Los Angelesig. Két napos utazásra készültünk, hogy jól meg tudjuk nézni magunknak az óceánt és környéként. Hat óra az első napi adag, esti megállónk Cayucos, a féltávon lévő kisváros. Már az út első szakaszán megbabonázott minket az óceán végtelensége és a sós víz illata, így megállót fújtunk elég hamar. Nagy magabiztossággal öltöttük fel a fürdőruhákat, majd elszántam rohamoztuk meg az óceán hullámait és egészen bokáig bele is merészkedtünk a 20 fokos vízbe. Mellettünk a szörfös arcok neoprén ruhában elég jól bírták a kiképzést, nekünk pedig megmaradt a vizes homok, a fényképezés és a lila lábfej. A hatvan mérföldes szerpentines hullámvasút után megpihentünk az első helyen ahol lehetett, itt német nyugdíjasok a Cuha patakkal egyenértékű sodrásba helyezett székeken pihenték ki az út fáradalmait. Egy mellettünk elhaladó hölgy csodálkozással kevert alázással tekintett ránk, mikor a volán mögül kikandikálva látta ahogy rágyújtunk egy szalámis szendvicsre és dobozból miniparadicsomot falatozunk hozzá jóízűen az autó csomagtartójáról. A következő megálló Cayucos: másfél mérföld hosszú, egyutcás  halászfalu, ahol mindenki az óceán partján futtatja a kutyáját. Szállásadónk nagyon rossz és bunkó bemutatkozása után folyamatosan oldódik, ahogy rájön hogy megértjük az angol szót, sőt a végére még be is ajánl nekünk egy helyi kajáldát. Teszünk mégegy próbát az óceános fürdéssel – hidegebb, mint korábban. Újabb bokáig bemerészkedés, kötelező fotók a helyi mólon majd vacsora a hölgy általá ajánlott Duckie's nevű helyen. Tengeri kaját mérnek, választásunk fehér ill vörösboros halleves, vegyes tenger gyümölcsi tál (garnéla, kagyló, tonhal) és roston sült haltál + sör. Az adag akkora volt, hogy egy részét el kellett csomagoltatni és magunkkal hozni, pedig utoljára a szendvicseket ettük több órával ezelőtt. Ezzel nem is lett volna semmi baj, ha nem megyünk be még a helyi tavernába (Saloon – Zoli ajánlásával), ami mellesleg az egyetlen nyitvatartó hely 21 óra után. Hozzáértők társaságában amerikai focit néztünk a helyen, jégerrel és sörrel kábítottuk magunkat, a csomagolt halételeket pedig okosan a pult alá rejtettük. Enapi szállásunk külcsínyre a legjobb volt az összes ámerikai szállásunk közül, erre nagy mértékben rátett a szobában pislákoló műkandalló, aminek éjszakára történő begyújtása sajnos indokolt volt így szeptember közepén...
Mind Cayucos-t, mind a Duckie's –t, és főleg a Saloon-t mindenkinek bátran ajánlom ha erre jár és természetesen kötelező kimenni a partra a moló mellé és hintázni.

(katt a képre a többiért)

Az előző napihoz képest nulla hatékonysággal kezdtünk a vasárnapot. Miközben Amerika készült a 9|11 tizedik évfordulójára mi azon sajnálkoztunk, hogy miért nem ébredtünk korábban. Kocsival indultunk el ezúttal, átmentünk a Golden Gate hídon ingyé, fotóztunk, kavarogtunk, kanyarogtunk és visszajöttünk a híd ezen oldalára 6 dollárért. Benéztünk két outletbe, ahol Északi Arc kabátokat vettünk volna olcsóért, de az nem volt, az idő viszont elment a kocsikázással. Ha már amúgy is ott volt az autó a seggünk alatt, akkor irány az AT&T Park / Ballpark - "Home of the San Francisco Giants". Épp meccs kezdődött, úgyhogy alig tudtunk araszolni a forgalomban és csak nagyon messze tudtunk leparkolni, ott is félig illegálban - public enemy number one, yeah! ;)
A rend éber őrei képviseltették magukat szinte minden sarkon, de ez nem akadályozott meg senkit a jegyüzérkedésben. Leparkoltunk a kocsit a szálláson és elindultunk, hogy kihasználjuk az egésznapos BKV jegyünket rögtön felpattantunk az egyik world famous Cabel car-ra (kívül kapaszkodva utaztunk!), majd átszálltunk a másikra az út közepén és irány Japantown. Chinatown nagy, kicsit koszos, leélt és bóvli kinézetű, ennek teljes ellentére a japán rész. Nagyon kis része a városnak, mindössze pár épület, tér, kút mutat japán jelleget, viszont nagyon tiszta és rendezett. A szupermarketben vettünk előre csomagolt sushit (makit, nigirit és valami polipos édességet) és megettük egy közeli padon két helyi eszehagyott nyugdíjas hölgy társaságában akik azon mosolyogtak, hogy süti őket a nap. A sushi jobb volt, mint eddig bármelyik magyarországon vásárolt. Innen átmentünk a bohém / hippi városrészbe, ahol csak olyan szuveníreket lehet venni amire senkinek nincs szüksége, kapható a világ összes jelmeze és az utcán sétálva harapni lehet a tekert cigaretta szagát. Betértünk egy rövid időre a Golden Gate Parkba, körülnézünk volna a japán tea kertben, de mivel a pénztáros hölgy zárás előtt 15 perccel nem engedett a 7 dolláros belépő árából, így ez kimaradt.
Végre ettünk normális (európaias) kaját egy menő étteremben, ami sokba került ugyan, de ünnepeltünk. Hazafelé lesétáltuk a kaját és azt a távolságot amit a két cable carral tettünk meg koradélután.

(katt a képre a többiért)

Évi vett egy bagoly szobrot amíg én megtankoltam a kocsit, majd észak felé kiautóztunk Mariposa-ból a Yosemite nemzeti park felé. A szerpentineken felfelé elég lassan tudtunk csak menni, de nem volt ezzel másként többi társunk sem, akik szintén ezen hatalmas területű lélegző szigetre zarándokoltak. A fák között nagyjából 20fok körüli hőmérséklet volt délelőtt 11kor, felüdülésnek számított az előző napok után, hogy végre nemcsak légkondival lehet létezni az autóban. Bejártuk az összes autós utat a parkban, néhány helyen megálltunk fotózni, nézelődni. Hatalmas a park, vannak épített faházas szálláshelyek (nagyjából egy évre előre lefoglalva), telepített sátrak és jópénzért kiadó sátorhelyek. Bicikliutak, kajakozás a folyón, jó levegő, tisztaság - aki szereti a természetjárást és a halálos nyugalmat, azoknak mindenképpen ide kell eljönnie legalább egy hétre.
Nekünk nagyjából 2 óra jutott ki a jóból, aztán folytattuk az utunkat. MegálltunkOakdale-ben kajálni, saját bevallásuk szerint a város "Cowboy Capital of the World" - ott töltött időnk alatt nem láttunk egyetlen tehenészfiút sem.
A Bay Bridge felől közelítjuk meg San Francisco-t, ahol rögtön le is gombolnak rólunk 6 dollár hídpénzt, de cserébe megspóroltunk 2 óra autózást. Szállásunk felépítését tekintve kísértetiesen hasonlít az előzőhöz, itt a belvárosban is zöld vesz körül minket, csak nem úgy mint az erdő szélén. Sétálásnyi távolságokra vagyunk a kötelező látványosságokról, így el is indulunk felfedezni. Felkerestük az egyik kajás helyet amit az útikönyv ajánl, garnélás falatkák főtt tojáson, párolt spenót mazsolával és mogyoróval, mini bárányhúsos burger, paprikás szószos polip, chorizo kolbászos kenyérgombócok. A kiadós vacsora után visszagurultunk a szálláshelyünkre, útközben még fotózkodtunk a Union Square-en, amibe véletlenül futottunk bele.

(katt a képre a többiért)

Reggel 9:00kor hagytuk el az ojjektumot, vagyis az MGM Grand Hotel megfelelő szobáját (így jó lesz Lívi?! :), mely átmeneti otthont biztosított számunkra az elmúlt pár napban. Elmorzsoltunk néhány könnycseppet, a GPS pedig már köpte is az instrukciókat, hogy merre hány méter. Optimális esetben nettó 8 óra autóban seggelés lesz az osztályrészünk a mai napra, úgyhogy csapjunk is a lovak közé. Mivel tegnap 500 mérföldet és 3/4 tank benzint emésztett fel a halálvölgyi túra, így első utunk egy benzinkúthoz vezetett, ahol a tankolás után egy kiváló reggelivel és nagyon rossz amerikai kávéval kényeztettük magunkat. Tankoláshoz a közönség - jelen esetben a pénztáros hölgy - segítségét kértem, ugyanis a processz a következő: először fizetsz, aztán tankolsz. Megmondod mennyi pénzért akarsz tankolni és melyik fajtából, ha eltúloztad a mennyiséget akkor visszaadják a pénzedet. Nekem konkrétan ez történt, a hölgy betippelt egy 80 dolláros tankolást, amiből felhasználtam 35-öt, úgyhogy visszaadta a különbséget. Persze előtte megkérdezte, hogy nem gáz-e ez nekem, hogy esetleg vissza kell majd jönnöm mégegyszer a 10 méterre lévő autótól... Nem éreztem annak.
Irány nyugat, kint a szokásos 40fok, a kocsiban hűs 30fok. Bakersfield-ben egy laza szendvicsezés a kocsi platójáról, majd ezt lefojtottuk egy-egy csokis fánkkal és egy rettenetes kávénak csúfolt itallal. A menetidő idáig kb 5 óra volt, már Kaliforniában járunk, az idő kicsit enyhébb, 30fok körüli a hőmérséklet. Ahogy közeledünk aYosemite nemzeti parkhoz, úgy lesz egyre zöldebb a terep. Mai éjszakánkat Mariposa-ban egy igazi amerikai út melletti motelben töltjünk el. Mariposa kisváros a Yosemite park bejáratától kb 35km-re, a főutca 2 km hosszú ementén zajlik az élet - nappal. Este 8 után szabadultunk be a városba, boltok, kávézók, bazárok már órák óta zárva, pár étterem üzemelt még, de ezek többsége is lehúzta rolót 21:00kor. Szállásadónk (piros homlokpöttyös indiai hölgy) javaslatára betértünk a mexikói étterembe, mert állítása szerint ez a legjobb hely. A kaja tényleg jó volt - a szokásos amerikai gigantikus adag - de miután a saját levesemmel + fajita tálammal végeztem, már nem őszinte mosollyal láttam neki hogy megegyem Évi kajáját is, ami egy helyi arcról elnevezett kedvenc.
Az eredeti terv szerint betértünk volna még a Sportbar-ba (az egyetlen hely ami 23:00ig van nyitva a városban) de besokalltunk a kajától, úgyhogy visszatértünk a szállásra. Az úton visszafelé őzeket láttunk az úttól kb 20 méterre, akik lejöttek a hegyről valami ehetőt keresni. Észrevettek ugyan minket, de aztán folytatták a kaja keresést.
Erős kontraszt Las Vegas után - ott nem lehetett látni az eget a fényreklámokról és mindig szólt valami zene valahonnan, itt pedig a nulla közvilágítás mellett tisztán látszottak a csillag és tücsökciripelés kísért végig minket a hazaúton.

(katt a képre a többiért)

Reggel kocsiba pattantunk (bár sajnos kicsivel később mint szerettünk volna) és irányDeath Valley. Ez egy igazi sivatag és mint olyan büszkélkedhet az US&A legmélyebb és legforróbb pontjával. Folyamatosan melegedett a levegő ahogy közeledtünk, reggel 9kor volt kb 30 fok, 10kor már 35fok  Útközben megpillantottunk egy Wall-Martot ahova muszáj volt bemennünk és kihasználni az akciókat, akárcsak a South Parkban. A nap végére az itt vásárolt cuccok közül a 45fokos csomagtartóban a cheedar sajt felforrt, a hütővíznek szánt desztilált víz forróbb lett mint a motorban lévő, a Dr Pepper pedig már felbontás előtt majdnem szétvette a műanyagflakont.
Első állomásunk a katlanban a Dante's View kilátó 1700 méter magasan. Fel a kilátóhoz egy kanyargós hegyi út vezetett 13 mérföldön keresztül, ahol elvileg 25-30 mph a megengedett sebesség, ezt sajnos be kellett tartanunk az előttünk közlekedő dojcslándi vasárnapi vezetők miatt. Lent 45 fok volt, fent kellemes 25 fok és enyhe szél. Elolvastuk az okosságokat a hirdetőtáblákról, lefotóztam egy igazi amerikai easy rider-t, aztán vissza az útra. Majdnem megint elénk kerültek a sváb ajkú kollégák, de szerencsére megálltak dohányozni a helyi pottyantós budinál így eléjük kerültünk és lefelé menet ugyanazon az úton százas tempót diktáltunk.
A következő pont a Zabriskie Point ez egy kilátópont a sivatag homokdűnéi felett. Míg a Dante's View-hez le kellett fordulni a főútról, ezen kilátó parkolója magán a főúton van, ahonnan egy pár perces séta felfelé. Itt megmaradt a 45fok úgyhogy felmentünk, körülnéztünk és lemenekültünk. Utolsó helyszín a Halálvölgyben,Badwater. A főútról lefordulva egy majdnem 30 km-es út vezet oda, ez az USA és a Föld északi féltekéjének a legmélyebbi pontja - 86 méter tengerszint alatt. A hirdetőtábla megmondja tutit, hátranézel és a hegyen egy tábla hirdeti a Sea Level-t. A hely tényleg egy katlan, 50fok volt mikor kiszálltunk elkészíteni a kötelező fotókat. Évi 10 perc után visszamenekült a kocsiba, én kisétáltam a sómező széléig. Ahogy még a tetőn olvastuk a szél nem tudja kifújni innen a kicsapódott ásványi anyagokat és sókat, emiatt hófehér a terep. 5 perc volt csak a séta visszafelé, de mire a kocsihoz értem már a szemgolyóm mögött is izzadtam. Mint minden rendes amerikai autó, így a miénk is automataváltós és természetesen légkondival felszerelt. Az automata váltó kényelmes, a légkondi pedig semmit nem ér ebben a környezetben - folyamatosan ment és mégis folyt rólunk a víz a kellemes 30 fokos autóban.
A sómezőről való visszaséta után a világ legvékonyabb ingét totál átizzadva beszálltam a kocsiba, elindultunk és a megfelelő sebességnél lehúzott ablakkal a menetszéllel próbáltuk hűteni magunkat. De ugye ha a menetszél is 45 fokos és inkább éget, mintsem lehűt akkor hamar kiábrándul belőle az ember és marad az amerikai módszer...
Kiértünk a katlanból és a 95ös úton - az 51es körzet határán fut - hajtottunk vissza Las Vegas felé, UFOkat kerestünk, de csak egy útépítést / útlezárást találtunk.
Sokáig tartott az túra, fárasztó is volt, de megérte. Maradandó élmény volt Évi 26. szülinapja alkalmából. ;)
Utolsó esténk, úgyhogy kaszinózás és ámulás a hotelekben amiket eddig még nem néztünk meg belülről. Átsétáltunk a Brooklyn Bridge-en a New York-New York-ban, játszottunk gyümölcsöst a Bellagio-ban és a Ceasar's Palace-ban. Nem hívtam fel Pétert, pedig kellett volna a telefonos segítség a roulette-hez, mert így csak szaladt kifelé a pénz a kezemből...

(katt a képre a többiért)

(katt a képre a többiért)

Grand Canyon után este megnéztük a méltán híres The Venetian hotelt.
Megjegyezem, a képek este 10 után készültek a hotel belsejében - tehát nem nappal és nem külső helyszínen...

(katt a képre a többiért)

Tegnap este volt egy kis Viva Las Vegas a megérkezés után! Eléggé sokkoló, még NYC után is...
Majd estefelé feldobom a képeket a maiakkal együtt, miután visszaértünk a Grand Canyon túranapról! ;)
Ja, itt most reggel 6:24 van, várjuk hogy felvegyen minket a shuttle bus..

Mivel lejárt a belépőcsokor dátuma, és amúgy is 12kor indulunk a reptérre így ma csak a környéken sétálunk. Megnéztünk a Carl Schulz parkot az East River partján, ami kedd esti érkezézünk alkalmával még zárva volt Irene miatt. A park kicsi ugyan, de nagyon hangulatos, jó a kosárpálya és külön lehet futtatni kis-és nagykutyákat.
Évi beszerezte a Starbucks szuvenírt, ittunk egy-egy tall kortyot amerika szennyéből (frappuccino) és nekivágtunk a metróállomás áttépítésen átívelő utunknak a JFK reptérre, hogy checkin sorokban olyan emberek társaságát élvezhessük akik még soha életükben nem utaztak repülőn, de még csak nem is hallottak róla – vagy legalábbis nagyon jól játszották a hülyét...
New York City nagy élmény volt. Sok ember van gyakorlatilag mindenhol, ezek nagy százaléka turista. Ahogy a water taxi ember mondta idén 48 millió turista érkezett/érkezik NYC-be, jővőre azt szeretnék ha meg lenne az 50 millió (mintha Magyarországról jövőre mindenki ötször elutazna NYC-be...)
Nagyon sok a bevándorló, ők végzik szinte az összes munkát ahol az ember megfordul turistaként: portás, múzeumi teremről, felszolgáló, pultos, taxis, buszsofőr, metróvezető. Talán pont ezért nem volt annyira furcsa itt lenni, hiszen egyáltalán nem éreztük magukat idegennek.
Amikor ezen sorokat írom, éppen Las Vegas felé repülünk, NY time 21:08, Las Vegas time 18:08, Budapest 3:08.

(katt a képre a többiért)

Korán indulunk mert ez az utolsó napunk, hogy kihasználjuk a belépőinket + szombat  + Labour Day weekend. Hétfőn Labour Day (Munka ünnepe), amit tengerentúli kollégáink azzal ünnepelnek, hogy minden nyitva van/lesz és mindent leakcióznak, még azt is ami egyébként is. Empire State Building az első állomás, ami NYC legmagasabb épülete, 86 és 102 emeleten vannak kilátók. A 86. emelet 22USD, a 102 még +15USD. Kiszállunk a 80on, 6 emelet séta felfelé (vagy 20perc várakozás a liftre), és kilátás. Fémrácsok védenek minket a külvilágtól, valóban az egész város látszik, de mégsem akkora élmény mint a Top of the Rock, az valahogy "közvetlenebb" volt. Következő megállónk egy hitetetlenül k*rvajó comic store a Time Square közelében, ahol minden van. Új és használt képregények, régi számok több száz USD-ért, játékfigurák, polók, gyűjtőkártyák, videók, filmek, kosztümök és persze megszállott képregény mániákusok. Sajnos csak 20 percet tudtunk szánni a boltra (azért a bevásárlásra elég volt :), pedig órákat lehetett volna itt eltölteni.
A tegnapi infók (és egy helyi arc útba igazítása után) megtaláltuk Junior's –t, ami ebédidő lévén tömve volt. 20perc sorbaállás helyett a takeaway-t választottunk és vettünk world famous cheesecake-et eper ill. csupacsoki ízesítéssel. Az epresen egy idő után kiütközött a zselé műíze, a csokis pedig fullasztóan tömény volt. Hatalmas küzdelem és nem kis lelkiismeretfurdalás a csokis egyik sarka végül a kukában végezte, és megállapítottuk hogy egy szelet is elég lett volna kettőknek...
Uptown tour-ra indulunk a legjobb idegenvezető arccal, akivel már találkoztunk két nappal ezelőtt is pár megálló erejéig. Time Square, Upper West Side, Central Park körtúra, Harlem, Apollo Theater ahonnan Michael Jackson (és Jackson 5) indult annak idején, Columbia University campus. Leszállunk megnézni a Frick Collection-t, amit a bácsi már két napja beajánlott: "Mr Frick was man with a lot of money and good taste – very rare combination." Az úr magángyűjteménye tekinthető meg egykori hasiendájában a Central Park közvetlen szomszédságában. Az autógyűjteményt már elvitték Detroitba sajnos, de megmaradtak a Rembrandt-ok, a világon egyedi kínai vázák, aranyozott a fából faragott íróasztalok, gyönyörűen zöldellő gondozott kert a mansion mögött, belső átrium csobogó szökőkutakkal - mindez Mr Frick saját hazában.
Feleslegesen elszaladtunk az Interpid anyahajóhoz, ahova már engedtek be, de legalább felfedeztünk ezt a környéket is. Visszafelé ballagva beültünk egy nagyon jó thai étterembe, ahol végigettük a kóstoló menüt. Évi főételnek valami kagylós tésztát rendelt, ami neki nagyon ízlett (szerintem darástészta íze volt), elém pedig a thai pincér kislány ajánlására egy egész hal úszott be balról. Igaz a húsát előre kiszedték és megsütötték, de azért ott pislogott mellette egészben a többi része is.
Madame Tussauds maradt még mára, 4 emeletnyi viaszceleb és annyi pakisztáni ember mint még soha. Olyan mintha ők csak erre lettek volna kíváncsiak és összebeszéltek volna, hogy mindenképpen egyszerre érjenek ide.
Express metró hazafelé, kaja és sör a boltból, pakolás mert holnap indulunk tovább.

(katt a képre a többiért)

Három óra bicajozás a Central Parkban, vagy kb egy órás vezetett túra ugyanott – szólt az ajánlat. Utóbbit választottuk volna, de az betegség miatt nem indult a reggel 9:00-ás beígért időpontban. Szerintünk csak a szervezők nem akartak ekkora tömeggel elindulni, de ezt sose tudjuk már meg. Végül a három óra is arra volt elég, hogy egyszer körbetekejük a parkot, összesen háromszor álltunk meg fotózni, enni, inni. Visszadtunk a bringákat, és irány Museum of Natural History. Volt külön dinoszauruszos kiállítás (ez volt a legnépszerűbb), illetve állandó kiállítások az összes kontinens élővilágát bemutató nagyon élethű kitömött állatokkal. Az óceános rész szekció tetszett a legjobban. Átszeltük a Central Parkot keresztbe ezúttal gyalogszerrel, kikötöttünk a Metropolitan Museum-nál, jól be is mentünk. De  előtte még 20 percig kerestünk valami kajáldát a környéken, ugyanis a park környéke (2-3-4 utca befelé) annyira elit hogy se étterem, se büfé, max a killa’ food hotdog árus de abból elég volt egyszer is. Távolodva a parktól először a jönnek az üzletek (Madison Avenue), aztán a bárok (100ezer + áfa egy titanic koktél) és csak ezután a pórias kávézók (Starbucks) és ételes helyek. Mekit kerestünk, de helyette találtunk egy csirkés ételbárt ami így délidőben tele volt helyi arcokkal úgyhogy bevállaltuk mi is. A normál amerikai adag így európai szemmel (és gyomorral) mérve akkora, hogy utána még órákig nem akarsz enni és kifelé a helyről már gurulnál, ahogy teszik ezt a felhő kinézetű jó hazafiak is. Kicsit ég a pofád, hogy a sült csirkemell mellé menüben default járó sültkrumplit már letuszkoltad ugyan, de nem tudsz mit kezdeni a pitával ami szintén szériafelszerelés. A legkisebb üdítő (soda = gépi üdítő) fél liter, szigorúan cukros és az ember a pult mögött nem várja meg, hogy lemenjen a tetejéről a szénsavbuborék, hanem már önti a felesleget az italautomata lefolyójába - nincs idő késlekedni, neked egyből meg kell kapnod, hogy beleharaphass a cukorlébe már a pultnál amíg vársz az ételedre. Hambi mellé a hagyma finomra szeletelve fél centi vastag vékony, a paradicsom vízízű, a uborka kovászos.
Szóval a MET-ben végigjártuk Egyiptomot, belenéztünk az ókori görög-római gyűjteménybe, kielemeztük az impresszionistákat (ahol elhagytam Évit és telefonos segítség kellett hogy megtaláljam), néztünk japán hadifelszerelést és páncélos lovagokat, fényképeztünk amerikai plakátokat az 2. világháború idejéből (ilyenek vannak a Captain America filmben is). Másnapra halasztottuk az Uptown tour és helyette felmetünk a Rockefeller Center tetejére – Top of the Rock. Felvisz a lift az 58. emeleti 2,5 magas üvegfalakkat szegélyezett kalitkába, és elláthatsz messzire. Tényleg elég jó a kilátás -bár van ennél magasabb épület is- lehetne az üvegre tapadni naphosszat. Napnyugta környékén értünk fel, mikor lejöttünk akkor indult be éjszaki show (toronyházak szorgos dolgozói és otthon pihenő lakói már elkezdték felkapcsolni a lámpákat).
A nap még nem ért véget, buszos Night Tour-ra vállalkoztunk még, bár már kicsit hűvösebb lett az idő. Downtown+Brooklyn tour rövidítve by night. Idegenvezetőnk saját bevallása szerint színész, akit angolajkú utitársaink felismerni véltek a bemondás után, de srác megnyugtatta ő nem Az az ember, és ez már nem az első eset hogy összekeverik Azzal az emberrel (akit mi szintén nem ismetünk...)
Már tegnap hallottunk a world famous cheesecake-ről, amit csak Brooklynban lehetett kapni jóideig, de a cég nyitott egy helyet a Time Square-en is (milyen meglepő :), színészkedő vezetőnk megerősítette a korábban hallottakat, a franchise neve Junior’s @ 45th street – de ezt majd csak holnap tudjuk meg...

(katt a képre a többiért)

Befizettük magunkat egy 55 látványosságot jutányos áron artalmazó kuponfüzetre plusz hop on – hop off  buszos lehetőségre. Búcsút mondtunk a jetlag-nek, reggel irány a Downtown tour. Le egészen a Manhattan alsó csücskéig, ahol Battery Park,WTC tribute, Freedom tower (ez lesz a szépemlékű két torony helyett), Wall Street, Wall Street Bull. Battery Park egy leheletnyi zöld sziget a felhőkarcolók tövében, közvetlenül a víz mellett. Épp hogy leszálltunk az egyik buszról máris pattantunk fel egy másikra, itt indul a Brooklyn Tour. A downtown/uptowm buszjáratokkal ellentétben ez nem hop on – hop off, hanem szigorúan a fedélzeten maradós városnézés... :)
Két nagyon jófej szerecsen kalauzolt minket, a sofőr Dwain és a konferancié José, mindketten Brooklyn native. Felpattantunk a buszra kezünkben egy-egy frissen vásárolt hotdog az utcai árustól, erre Dwain: "What are you eating? – Hotdog. – You call it hotdog?! We call it killa’ food! :)"
Több, mint 2 órát zötyögtünk Brooklynban (vagy ahogy José mondja Bouklyn) miközben zúdult ránk az információtömeg. Mindössze kétszer álltunk meg, egyszer mikor a sofőr kiszállt fotózkodni a mögöttünk ülő holland csajokkal (akiket túravezetőink indulás óta kábítottak), másodszor pedig hogy egy spanjuk talicskájáról vehessünk vizet és cookiet. Ahogy utunk során kiderült a New Jersey Nets kosárcsapatból a kisebbik részt birtoklő hiphopper Jay-Z vezérletével 25 ezer férőhelyes stadiont építenek Brooklynban, és a 2013as NBA szezont már itt kezdi a Nets. Sőt megeshet az is, hogy Dodgers visszatér szülővárosába, most hogy Los Angelesben becsődöltek. Brooklyn után átfutottunk a NYC Watertaxira, amivel másfél óra alatt körbenéztük a Manhattan nyugati oldalát, elhajózva a szabadságszobor mellett. Kommentárunk igazi hazafi, aki jól megtanulta a leckét mind a szoborról, 9/11-ről, régi és új épületekről a Hudson folyó mentén. Lelkesítően beszélt, teljesen beleélte magát, érezni lehetett a szavain keresztül, hogy ő egy büszke amerikai – mellesleg értelmes is volt, ami a járókelők többségéről nem volt elmondható. Kikötöttünk a vizitaxival, és elindultunk felfelé, hogy bejárjuk az East Village – Greenwich village részét a városnak, mert ez nagyon megtetszett amikor a városnéző buszról bámészkodtunk. Sokkal inkább európainak látszik ez a városrész, mintsem amerikainak. 3-4 szintes téglaépületek, sok étterem, kisboltok, barátságos árak. Itt van a New York University campus is, közepén a George Washington térrel, ahol belefutottunk egy tv felvételbe, korosodó de magukat még mindig fiatalnak érző bőrnadrágos rockerek és hippik zenélését akarták felvenni az urak, de annyit készülődtek, hogy nem bírtuk kivárni. Ellenben találtunk egy svéd éttermet, ahol két margaríta és két előétel mellett megpihentünk, hogy kitaláljuk a hazautunk útvonalát. Mellettünk parkolt a pazaroló amerika nagykövete: 40+os arc, aki járó motorral, bekapcsolt légkondival és lehúzott ablakkal végigpötyögte a telefonján azt a 20 percet amíg várt a 25+os nőjére. Kicsit hallgattunk még az örömzenélést a Union Square metróban, aztán felszálltunk az express járatra.

(katt a képre a többiért)

Sikerült megint okosan 23:30ra (US time, EU 5:30) hazaérni... Igazából már itt voltunk az áppártámentóban 22:00kor (US time, 4:00 EU), de még lementünk ide az alattunk lévő vendéglátóipari egységbe inni Margarita on Rocks italokat (by Livi). A phaszparaszt pincércsávó eljátszotta, hogy nem érti amit kérdezek, erre én ráparáztam és elkezdtem okosítani aminek az lett az eredménye, hogy egyikünk sem értette a másikat... Nem számítolta le a csajoknak járó kedvezményt Évinek, úgyhogy kapott 31 cent borravalót, talán a révre elég lesz bár nem biztos hogy ezüst a pénz.
Vettem új fotoáppárátot (Pepe ajánlásával) B&H-éknál (ahol mindenki körülmetélt vagy úgy tesz mintha az lenne...), mivel a jelenlegi amit sikeresen egy hét használat után megúsztattam az itáliai tengerben éppen SzabóG sebészujjai alatt születik újjá. Aztán elkezdtünk mászkálni a városban, érvényesítettük a csütörtök-szombat érvényes hop on - hop off buszjárat illetve mindenféle belépő kártyánkat, ettünk nagyon finom garnélás kaját, aztán szomjaztunk mert a Time Square környékén nem lehet vizet kapni. Széjjelgyalogoltuk a Broadway-t, láttuk az Empire State Building és a Rockefeller Center alját. Vettem New York Mets sapkát (a másik városi baseball csapat, akik nem a jenkik), Évi pedig 2012-es asztali naptárral lepte meg magát hogy a kollégák majd had irigykedjenek. Megvan Vaszkónak a Magic 8 ball, cserébe hogy beajánlotta a Bubba Gump-ot, Évi megbarátkozott az új géppel a Flatiron Building környékén. Befáradtunk a margaritáktól, tarkón köptünk a pincért (najó nem, de megérdemelte volna), most pedig kurvakésőig szarakodok a bloggal (US time 1:09 - EU time 7:09)

(katt a képre a többiért)

Még sosem tapasztaltuk ezelőtt, de most kijutott jóból... Jet-lag. A fogalmat mindenki ismeri (vagy itt utána olvashat). Mikor megérkeztünk (23:00 EU time - 19:00 US time) hullafáradtak voltunk, de mivel még csak este 7 volt itt így elmentünk boltba, körülnézni.
Újra a lakásban (02:00 EU - 22:00 US), fürdés, kaja, blog. Fekvés 04:00 EU - 24:00 US.
Gyakorlatilag akkor feküldtünk amikor lassan már a felkeléshez készülődtünk volna odahaza. Az eredménye az lett, hogy US time hajnali 4:00kor már a plafont néztük és álmatlanul forogtunk, hiszen otthon pont ebben az időben keltünk volna 8:00 EU idő szerint...
Még 4 óra forgolódás - ekkor már korgó gyomorral a reggelire után vágyódva - és kelés US time 8:00kor (EU time 14:00).
Indulhat az első városnéző nap! ;